T-257 A párválasztás kérdése 4. rész
2024.07.21.
Ezen alkalommal is még a párválasztással kapcsolatban osztanék meg veletek egy néhány dolgot.
Nézzük meg, mik azok a fontos dolgok, követelmények, amiknek jó lenne megfelelni a fiataloknak házasságkötés előtt? Természetesen nem tudok mindenre kitérni, de felsorolok egy néhányat. Azt a címet is adhatnánk ennek a résznek, hogy a házasság alapjai.
1. Megfelelő életkor. Ebben sok különböző példát láthatunk a keresztyénségben is. Van, aki úgy látja, hogy legyen először munkája, aztán keresse meg a lakásra valót, később jöhet a házasság, ha már van hová menni. Ennek az a hátránya, hogy amennyiben a szülők nem tudnak anyagilag segíteni, sok év eltelik, és 30-40 évesen kezdi el a családalapítást, ami ilyenkor már egyre nehézkesebb. Sokak szerint a házasságkötés kb. 20-25 éves korban a legideálisabb. Ezt én is így látom a magunk példájából, hogy tényleg rugalmasabb, alkalmazkodóbb, nagyobb teherbírású ilyen életkorban az ember. Bár meg kell jegyezni, hogy ez az életkor mostanában a felsőoktatás miatt elhúzódhat, de nem érdemes túl sokáig halogatni sem, ha valóban az Úrtól kapunk erre indíttatást.
Az életkorral együtt említeném még a szellemi, lelki érettséget is. Bár testileg hamarabb érettek a fiatalok, nem mindenki alkalmas automatikusan a párkapcsolatra, gyerekek nevelésére. Erre is igazán Isten tesz alkalmassá bennünket.
2. Hosszú távú, folyamatos megélhetést biztosító munkahely, egy másik fontos követelmény. Ezt nem szükséges bőven kifejtenem, mert mindenkinek világos, hogy a család eltartásának egyik alapja. Az Ige is a szorgalmas munkára buzdít bennünket és arra, hogy a magunk kenyerét nekünk kell megkeresnünk. Ez főleg a fiúknak szól, mert tőlük várja el Isten azt, hogy eltartsák a családjukat. Nekünk természetes volt, hogy amikor kicsik voltak a gyerekek nem tettük őket bölcsődébe és nem küldtem el feleségemet dolgozni, mert sokkal jobb így mindenkinek, ha ő otthon van. És bár anyagilag nem volt könnyű, de Isten mindig kipótolta a hiányokat.
3. Alkalmas lakóhely a következő, amire szüksége van egy ifjú párnak. Ez nem feltétlenül saját ház, lakás, mert az a mai időben egyre nehezebb elérni, de lehet albérlet is, vagy külön lakrész, de mindenképp jó elkülönítetten másoktól. Amikor összeházasodtuk feleségemmel, először szüleimnél töltöttünk néhány hónapot, mert nem volt még hová mennünk. Viszont ezután gondoskodott Isten az akkori munkahelyem szomszédságában egy szolgálati lakásról, aminek nagyon örültünk és hálásak voltunk. Sajnos sokan ma arra hivatkozva nem vállalnak családot, hogy nincs saját lakásuk. Tény, hogy nem egyszerű a lakáskérdés, de ha az Úrra támaszkodik a hívő ember, Ő gondoskodni fog erről a maga idejében. Sokszor várni kell, ami a türelmünket, kitartásunkat, hitünket növeli, de megéri. Ki az Úrban bízott nem csalódott még - mondja is egyik énekünk. Nagyon sok- nemcsak hívő- házasság kezdődött úgy, hogy a fiatalok vagyona egy bőröndbe belefért és így kezdték meg együttes életüket. És legtöbb esetben az együttes munkával, kitartással, próbákkal együtt kialakított családi fészket, akármilyen szerény is, jobban meg tudja az ember becsülni.
4. Kölcsönös szeretet és szerelem. Egy jó házasság alapvető követelménye, hogy szeressék egymást a felek. Nehéz úgy igent mondani egy leánykérésre, hogy nincs erős érzelmi kötődés a másikhoz. Valahogy azt látom, hogy akiket Isten egymásnak rendelt, azok szívében kialakul az egymás iránti szerelem és szeretet.
A szeretetnek sokféle oldala van, amik a házasságban szükségesek. Például, kölcsönös megbecsülés, tisztelet, lemondás a másik javára, megértés, türelem, hűség, szelídség. Ezekben sokszor én is sem vagyok feddhetetlen, de igyekszem, és az Úr szól is, akár feleségem által is, ha valamiben nem szerinte valóan élem meg a krisztusi szeretetet. És itt jön be egy nagyon fontos ige, amit jó, ha a fiúk megszívlelnek. „A férj pedig szeresse a feleségét, miként Krisztus a Gyülekezetet.” Ez igen nagy követelmény, ki képes erre, kérdezhetnénk? Hiszen Jézus Krisztus önmagát áldozta fel értünk. Az élete sem volt drága, hogy minket megmentsen! Erre csak az képes, akinek Ura Jézus Krisztus. Akiben Ő lakozást vett és él, azt formálja az Ő képére.
5. Önuralom, önfegyelem is nagyon fontos, hogy ott legyen a házasulókban. Manapság ez nem divat, mert olyan a korszellem, hogy tedd meg, amit csak akarsz, ami neked jó, ne fogd vissza vágyaidat, akaratodat. Persze ezzel nincs is addig probléma, amíg a házastárs akaratával egyezik, de legtöbbször ez nem így van. A vita, veszekedés is ebből adódik, hogy nem tudunk uralkodni magunkon és olyanokat mondunk, amivel megbántjuk a másikat, mert a magunk igazához ragaszkodunk. Jó tehát, ha már gyermekként gyakoroljátok az önuralmat, mert a házasságban különösen szükségetek van rá.
Most befejezem, a következő alkalommal még folytatjuk.
Ámen